7 dolog, amit megígért a kormány klímavédelmi akciótervében / Miniszterelnöki évértékelő

    A kormány a héten klímavédelmi akciótervet fogadott el, megalkották azt a programot, amellyel elérik, hogy 2030-ra a Magyarországon előállított villamos-energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes legyen - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében, vasárnap Budapesten.

    A kormányfő kiemelte: komoly lépéseket kell tenni, hogy megvédhessék, amit elértek, "fenyeget a klímaválság, a demográfiai hanyatlás és baljós árnyak gyülekeznek az európai gazdaság fölött is."

    Úgy látja, "a klímavédelem politikai divattá lett", a sok üres beszéd pedig lerontja az ügy komolyságát. Pedig ideje beszéd helyett cselekedni - mondta.

    Megjegyezte: a klímavédelmi programból az is látszik, hisznek abban, hogy 2030-ban ez még rajtuk lesz számon kérhető.

     

    20200216 blog klimavedelmi akcioterv

     

    1. Illegális hulladéklerakók felszámolása

    Kifejtette: július 1-jével megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását és megbüntetik a szennyezőket.

     

    2. Egyszer használatos műanyagok betiltása

    Betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, lehetővé teszik az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását - sorolta.

     

    2. Folyóink védelme

    Hozzátette: megvédik a folyókat a külföldről ide érkező hulladékoktól.

      

    4. Multik zöldítése, KKV fejlesztések támogatása

    Orbán Viktor kitért rá: szigorúan fognak fellépni a Magyarországon működő multinacionális cégekkel szemben, előírják, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak. Emellett a következő két évben 32 milliárd forinttal támogatják a kis- és középvállalkozások megújuló energiatermelését.

     

    5. 1 újszülött = 10 fa

    Közölte: minden újszülött után tíz fát ültetnek, 2030-ra elérik, hogy az ország erdővel borított területe 27 százalékra növekedjen. A következő 10 évben meghatszorozzák a naperőművek kapacitását.

     

    6. Elektromos járművek támogatása

    Támogatni fogják az olcsó elektromos autók megjelenését és használatát, valamint 2022-től csak elektromos buszok forgalomba állítását fogják megengedni a városi közlekedésben - mondta.

     

    7. Jön a Zöld Államkötvény

    Hangsúlyozta: bevezetik a Zöld Államkötvényt, a kormány vállalja, hogy az ebből befolyó pénzt csak klímabarát programokra fordítja.

    Összeállította: Steve
    Forrás: MTI
    Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

    Hirdetés

    Hirdetés

    Hirdetés

    © 2023 holzoldebb.hu | powered by greenify